Kik vagyunk, mit képviselünk...


A Consilium Humán Erőforrás tagjai  egyéni vállalkozás, mikro- és kisvállalkozás formájában 1989-től folyamatosan jelen vannak a képzés és a felnőttképzés színterén.

Munkatársaink tréningek és tesztek kifejlesztésével, programengedélyek elkészítésével, komplex képzési projektek koordinálásával és kivitelezésével, személyi és üzleti coachingokkal,  szervezetfejlesztéssel, valamint K + F tevékenységgel segítik partnereink munkáját önállóan és más cégekkel együttműködve egyaránt.Tudás alapú szervezetként folyamatosan képezzük magunkat is, partnereinket is.

Szakmai alapokra épülő, megoldás központú, egyedi képzéseket is megvalósító, stabil cég vagyunk. Fontos számunkra a csapatszellem, s a hitelesség abban, amit csinálunk.


Küldetésünk, hogy minden olyan cég, amely fontosnak tartja humán erőforrását, olyan hatékony eszköztárat kapjon, hogy a belső kapacitását az optimumon tudja működtetni, képes legyen folyamatosan megújulva fejlődni, s korábbi ügyfelei mellett új ügyfélkörrel szélesíteni piacát. Különösen elkötelezettek vagyunk a gyártó és termelő cégek irányába, de szolgáltatást kínáló partnereink működésének minőségi javítása is fontos számunkra.
Támogatjuk a fogyatékkal élők integrációját nemcsak a társadalomba, de a munka világába is, ennek köszönhető egyik legnépszerűbb tréningfajtánk kialakítása, a Láthatatlan Tréning is, mellyel hozzájárulunk a Bízz vakon egyesület tagjainak, valamint a Láthatatlan Kiállításon dolgozó vak és gyengénlátó kollégáinknak csapatépítő programjainkba való bevonásához.

Hiszünk a  nyertes - nyertes játszmában, a korrekt üzleti kapcsolatban, s meggyőződésünk, hogy a velünk való hosszú távú kapcsolatból mindenki csak profitálni tud.

Fontosabb értékeink:  a szakmaiság -  nyereségesség - partnerség - őszinteség - stabilitás - fejlődés.

2010 elején úgy döntöttünk, hogy egyesítjük tudásunkat, és kihasználva a szinergia adta lehetőségeket immáron megújult formában állunk partnereink és ügyfeleink rendelkezésére. Már az évtől mint akkreditált felnőttképzési intézmény működtünk (akkreditációs lajstromszámunk: AL - 2353). Együtt haladva a felnőttképzésben végbe menő változásokkal cégünk 2014 szeptemberétől már az új típusú engedélyekkel is rendelkezik (Engedélyszám: E-000651)
Működésünk kulcsszavakban: szakmaiság -  megbízhatóság -  partnerség - egyediség.
Ismerjen meg bennünket. Érdemes.



Pályázzon velünk 2017-ben is!

Amit mindenképp tudnia kell:
  • 100% támogatás képzésre
  • 100% támogatás a képzési idő alatt a bérre és a járulékra
  • 100%-ban beépített pályázatírás és projektmenedzsment díj
Önnek nem kerül semmibe. Nulla rizikó, 100% nyereség!
Keressen bennünket most:
Paska Zsófia
Tel.: + 36 30 253 69 86
e-mail: paska.zsofia@consilium-hr.hu

Ügyfeleink visszajelzése

”Kedves Magdi!
 
Minden jót kívánunk az üzleti és magánéletedben egyaránt!
Örülnénk neki, ha a tréningen még találkoznánk Veled!
 
Üdvözlettel: Gaálné Reni
               „

Gaálné Reni


Beppler Kft

KARÁCSONYI ÉLMÉNY TRÉNING

2017.10.20 - 2017.12.20

 Láthatatlan élmény tréning - Ha szeretne izgalmas karácsonyi kalandot csapat

Jelentkezem

Művezető képzés - alapozás

2017.10.14 - 2017.12.20

Ha szeretné, hogy csoportvezetői, műszakvezetői végre jól tudjanak teljesíteni, hozza el őket hozzánk, s mi kiképezzük őket.

Jelentkezem

HÍRLEVÉL | FACEBOOK
Consilium Humán Erőforrás Kft.
Ügyfélszolgálat: 1149. Budapest Angol u. 38. TÉRKÉP ITT
Telefon: 06-1-793-71-57 E-mail: info@consilium-hr.hu
Felnőttképzési engedély száma: E-000651/2014 | Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-56083/2012.,NAIH-56084/2012.
Honlap készítés: radírSoft. Online-marketing tanácsadás: Következő Opció Kft.